FUTÓFÉNY

 

Mi is az a LED futófény vagy LED fényújság?

 

Más néven fényreklám, LED tábla, LED kijelző.

 

Bármelyik elnevezést használjuk, ugyan arról a termékről beszélünk. A futófényeket sokan a LED falak elődjének vagy kistestvérének tartják, nem véletlenül. Technológiai különbség viszonylag kevés a LED fal és LED fényreklám között, hiszen mindkettő termék megépíthető ugyanolyan pixeltávolságú és ugyanolyan színvilágot megjelenítő LED modulokból. A lényegi különbség leginkább abból adódik, hogy a LED falon fotókat és videókat is megjelenítünk, míg azokon a termékeken amelyeket LED futófény, LED fényreklám, LED tábla, LED kijelző elnevezéssel illetünk, általában egyszínű vagy full color szövegezéseket, esetleg logókat jelenítünk meg. A futófény esetében választott leggyakoribb szín a piros, a kevésbé választott színek közé a fehér és a sárga tartozik. Ledfal építés során full color LED modulokat alkalmazunk. 

 

Miként vezérelhetem a LED futófény termékemet?

 

A full color, az rgb, a piros, a fehér és minden további monochrome LED futófény / LED fényújság termékeknek is rendelkezni kell egy vezérlő egységgel. Minden termék kezeléséhez szükséges egy vezérlő program, amelyet  Megrendelőink laptopjára vagy asztali számítógépére telepítünk. Egy vezérlő programmal vezérelhetünk egy, vagy akár több LED futófény / LED fényújság terméket is. A ledes vezérlő program első ránézésre bonyolultnak tűnhet, de pár perc oktatást követően Megrendelőink minden esetben megállapítják, hogy nagyon könnyen kezelhető. A LED futófény, LED tábla, LED fényreklám termékek vezérelhetőek usb, utp és wifi kapcsolat segítségével. Utp kábeles vezérlés esetén akár 100 méter távolság is könnyen áthidalható a LED termék valamint a kezelő számítógép között, amennyiben a kábelelvezetési feltételek adottak.

Vezérlőprogram telepítési feltételek asztali PC-re vagy laptopra:

  • windows operációs rendszer
  • amennyiben a termékbe wifi vezérlőegység kerül, internet csatlakozási lehetőség

 

Milyen méretű lehet a LED futófény termékem?

 

A LED fényújság preferált méretét is a 16*32 cm-es LED modulok egymás mellé és egymásra helyezésével érjük el, vagyis magasság tekintetében a 16 cm, míg szélesség tekintetében a 32 cm többszöröse a mérvadó. Annak érdekében, hogy garantáltan a megfelelő méretű és színű termékre essen a választás, hívjon bennünket vagy írjon nekünk bizalommal, a Korád-Trade Kft. munkatársai mindenben segítenek Önnek.

További hasznos információkért, kérjük tekintse meg weboldalunk többi tartalmát is.  

Miként válasszam ki a számomra legmegfelelőbb LED futófényt?

 

Az alábbiak szerint gondoljuk végig.

Mit szeretnék megjeleníteni a LED futófényen?

  • színes szövegezést?
  • egyszínű, piros vagy fehér szövegezést?
  • vállalkozás logóját?
  • képet / fotót?
  • videót?

Kik a célközönségem?

  • autós forgalom?
  • az autós forgalom folyamatos haladás mellett nézné a reklámot, vagy megállítja-e pl. jelzőlámpa?
  • gyalogos forgalom?
  • a célközönségnek körülbelül mennyi ideje van megtekinteni a termék tartalmát?

Mennyi lenne a minimális és maximális távolság, ahonnan szeretném, hogy lássa a célközönségem a LED futófény tartalmát?

Keressen fel minket e-mailen, vagy telefonon a fenti tényezők mérlegelését követően, és együtt, garantáltan kiválasztjuk a legmegfelelőbb LED futófényt Ön és vállalkozása számára.

LED fényújság, mint marketing eszköz.

Az elmúlt években folyamatosan növekszik azon Megrendelőink száma, akik felismerik a LED fényújság előnyeit a plakátokkal, molinókkal szemben.

  • egyszeri beruházási költség
  • azonnali tartalomfrissítés
  • szabályozható fényerő
  • idő és dátum megjelenítési lehetőség
  • piros, fehér, zöld, kék, sárga színű szövegezések 
  • képek és logók megjelenítése
  • statikus és haladó szöveg megjelenítés,
  • további 40 féle effekt választék
  • ellenáll az időjárás viszontagságainak
  • nagy látószög
  • teljes színskálás (full color) szövegezések megjelenítése
  • videók megjelenítése

A LED tábla az alábbi pixeltávolságú modulokból készülhet:

A LED fényújság tartalomfeltöltése történhet egy gombnyomással, kábelelezés nélkül WIFI-n keresztül, vagy UTP kábelen keresztül. 

Válasszuk ki közösen, hogy Önnek minél kényelmesebb és praktikusabb legyen a választott termék programozása.

P10 monochrome kültéri és beltéri LED futófény

  • A LED futófényen található LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 10mm
  • Szín megjelenítés: piros, kék, zöld, sárga, fehér
  • LED diódák: DIP LED ismertebb nevén kukoricaaizzó 
  • Megjelenítési lehetőségek: egyszínű szövegezések 
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P8 full color kültéri és beltéri SMD LED fényújság

 

  • A LED fényújság terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 8mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és full color  
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók 
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Fotók feltöltése esetén a javasolt minimális távolság a LED fényújság terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 8-9m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P6,6 full color kültéri és beltéri SMD LED futófény

 

  • A LED futófény terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 6,6mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és full color
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk 
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Fotók, videók lejátszása esetén a javasolt minimális távolság a LED futófény terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 6-7m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P5 full color kültéri és beltéri SMD LED tábla

 

  • A LED tábla terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 5mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és full color 
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók 
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Fotók, videók lejátszása esetén a javasolt minimális távolság a LED tábla terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 5-6m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P4 full color kültéri és beltéri SMD LED fényújság

 

  • A LED fényújság terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 4mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes 
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Fotók, videók feltöltése esetén a javasolt minimális távolság a LED fényújság terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 4-5m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P3,3 full color beltéri SMD LED futófény

 

  • A LED futófény terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 3,3mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes 
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: beltéri 
  • Fotók, videók lejátszása esetén a javasolt minimális távolság a LED futófény terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 3-4m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P3 full color kültéri és beltéri SMD LED fényújság

 

  • A LED fényújság terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 3mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes 
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: kültéri és beltéri 
  • Fotók, videók feltöltése esetén a javasolt minimális távolság a LED fényújság terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 2,5-3m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P2,5 full color kültéri és beltéri SMD LED tábla

  • A LED tábla terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 2,5mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes  
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: kültéri és beltéri  
  • Fotók, videók lejátszása esetén a javasolt minimális távolság a LED tábla terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 2-2,5m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P2 full color beltéri SMD LED fényújság

  • A LED fényújság terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 2mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes  
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: beltéri 
  • Fotók, videók feltöltése esetén a javasolt minimális távolság a LED fényújság terméktől ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 1,5-2m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

P1,668 full color beltéri SMD LED tábla

  • A LED tábla terméken található SMD LED diódák egymáshoz viszonyított távolsága: 1,668mm
  • Szín megjelenítés: monochrome és színes 
  • LED diódák: legújabb technológiával előállított, magas fényerejű SMD led
  • Megjelenítési lehetőségek: bármilyen színű szövegezések, logók, fotók, animációk, videók
  • Kivitel: beltéri
  • Fotók, videók lejátszása esetén a javasolt minimális távolság a LED tábla terméktől, ahonnan már szép vizuális élményt kapunk: 1-1,5m
  • Feltöltési lehetőségek: wifi / utp / usb
  • Teljeskörű garancia

Kivitelezéseink